A Divízió I. első meccse már a HFL indulása előtt egy héttel elrajtol, igaz mindössze egy Div1-es összecsapás lesz azon a hétvégén. Az itt szereplő csapatok már a HFL kapujában érezhetik magukat és tökéletesíthetik tudásukat.
Ideális erőpróba ez azoknak a csapatoknak, akiknek a jövőbeli terveik között szerepel a legmagasabb osztályban való részvétel. Külföldi segítséget igénybe vehetnek a csapatok, igaz számban kevesebb import lehet a pályán, mint egy osztállyal fentebb. Előfordulhat az is, hogy egy nagyobb csapat összefog egy kisebb csapattal és kölcsönadnak egymásnak játékosokat, hogy mind létszámban, mind tudásban, kölcsönösen kisegítsék egymást. Ez inkább a vidéki csapatokra jellemzőbb, a létszám növelése miatt. Színvonalban nincs hiány, és aki ellátogat egy Div1-es mérkőzésre garantáltan élvezni fogja, pláne, ha szeretett csapata még nyerni is tud.
Nézd meg, mely csapatok vesznek részt idén a Div1 mezőnyében, illetve csekkold az eseményeket, hogy ne szalaszd el a kickoffokat.