fehér hfn logo

Az a „felejthetetlen” 2020-as szezon 1/2

Az előzményeket már mindenki ismeri. Bajnoki rajt márciusban… helyett helló Covid, három hónap karantén, felfordulás mindenki életében. Az év felénél remény, hogy augusztusban lesz szezon. Ha augusztusban nem is, de szeptemberben legalább elkezdődött, igaz HFL nélkül.
Idén a Div1 lett az új HFL és persze ott a „kistesóDiv2. Bár a bajnok Enthroners az elején bejelentette, hogy nem indít csapatot felnőtt bajnokságban, a játékosai ravaszul beszivárogtak mindkét bajnokságba. A Wolves úgy döntött, hogy a másodosztályban indulnak és nem terveznek HFL játékost játszatni, de úgy alakult, hogy Czirók Marci lett a 2. hét támadó MVP-je csak a második számú csapat lesz versenyben. A Cowbells a farkasokhoz hasonlóan döntött, majd inkább visszakoztak és nem indultak végül. A Sharks és a Steelers úgy határozott, hogy leugranak a Div1-be játszani, és be is szerezték hozzá az Importokat, hogy izgibb legyen. (A Divízió I egyébként új névadó szponzorra lelt, nevezetesen az Absolute Live-ra.) Kaptunk tehát egy kevert mezőnyt. A végső felállás pedig egy keletinyugati csoport lett, melyben mindenki két meccset játszott a saját csoportján belül, míg egyet csoporton kívül. Rögtön a szezonnyitón egy végig kiélezett, szoros meccset láthatott a közönség a Győr Sharks – NBA Crushers párharcon (28-26). Ezt követte egy szintén szorosnak mondható Wolves 2 – Gladiators összecsapás, amit a farkasoknak sikerült megnyerni (22-14). Egy héttel később javításra volt lehetősége a zúzóknak a Gorillaz otthonában, és éltek is a lehetőséggel. (0-20) A következő fordulóban a gorilláknak is lett volna lehetősége javítani, de a Gladiators keresztül húzta a számításaikat (53-14). Még azon a hétvégén a Győr Sharks megszerezte második győzelmét is a Miskolc Steelers ellen (36-22), akik a következő meccsüket nem tudták lejátszani a Wolves 2-vel a vírus miatt (0-20).
Az utolsó fordulóban nyugaton már sok minden nem változott a rájátszást tekintve. A Crushers – Wolves 2 meccsen a farkasok kerültek ki győztesen, míg a  Gorillaz – Sharks párharc győri sikert hozott. A Gladiators – Steelers meccs halasztva lett. Ez a meccs is, akárcsak a Div2 utolsó küzdelme, az utolsó rájátszás helyért folyt, ami végül Steelers győzelemmel zárult.
Így alakult ki bő két hónap alatt az idei rövidke szezonunk rájátszás képe:

A Divízió II. alapszakasz összefoglalója…

Licitszabályzat:
Licit lejárta: Ha a licit például 20:00-kor jár le, akkor az utolsó érvényes licit 19:59:59-kor lehet. Ha az óra 20:00-át mutat a bejegyzésnél akkor az a licit már nem érvényes.
5 perces szabály: Ha a licit lejárta előtt az utolsó 5 percben érkezik licit (a fenti példánál maradva 19:55:00-kor), akkor automatikusan meghosszabbodik 5 perccel. Ha a hosszabbításban is érkezik új licit akkor újabb 5 perces hosszabbítás jön egészen addig amig el nem telik 5 perc úgy hogy már senki nem licitál.