fehér hfn logo

CFS Guardians

A CFS Guardians Amerikai Futball Szakosztály hivatalosan 2018 áprilisában alakult meg a Contitech Fluid Sportegyesület szakosztályaként. Bár a dátumot nézve igen fiatal csapatnak tűnhet, valójában a története jóval korábbra nyúlik vissza. A Szeged Bats utáni érában két csapat: a Szeged Templars, majd Sentinels és a Makó Rednecks éltette tovább az amerikai futballt Csongrád megyében. Mindkét alakulat 2015-ben kezdte meg működését és már az elejétől fogva kölcsönös együttműködés és segítségnyújtás jellemezte a két csapatot. Azonban a közös edzésszervezésen és meccsrészvételeken túl a szorosabb kötelék, a fúzió gondolata egyik félt sem foglalkoztatta.

A fordulópontot 2017 ősze jelentette, amikor is a csapatok közösen jelentkeztek a Magyar Amerikai Futball Szövetség által meghirdetett Mentor Programba. A Program kereteiben megrendezett Mini Camp-et megelőzően, majd azt követően a két csapat vezetősége az egyesülés mellett döntött. Így jött létre az ekkor még Guardians Amerikai Futball Clubnak nevezett csapat. Az összeolvadás célja, a dél-alföldi régióban a futball újbóli népszerűsítése és sportolni vágyók összegyűjtése volt, majd belőlük egy olyan csapat megalakítása, amely képes elindulni a hazai futball bajnokság harmadosztályában, azaz a Divízió 2-ben. Utóbbi célját a csapat sikeresen elérte, mindmáig a Guardians az egyetlen regnáló csapat a dél-alföldi régióban, amely lehetőséget biztosít mindenkinek, aki próbára szeretné tenni magát ebben a sportban.

További jelentős előrelépést jelentett a csapat életében, mikor 2018 áprilisában felvételt nyert a Contitech Fluid Sportegyesület szakosztályai közé. Ekkor került átnevezésre csapatunk, és lett Guardians Amerikai Futball Clubból, CFS Guardians Amerikai Futball Szakosztály.

A város: Makó/Szeged

A név: Guardians

A névválasztással kapcsolatban:

A csapat nevével kapcsolatban több opció is felmerült, Outlaws, Guardians, Warriors, amit kikötöttünk, hogy nem szeretnék az NFL-ből ihletett meríteni és könnyen kiejthető legyen a csapat neve, végül a Guardians névre esett a választásunk.

A csapat színei

Vörös, arany.

A pálya

Erdei Ferenc téri sporttelep (Makó)

A csapat

vezetőedzője: Baranyi Ernő Viktor

védőkoordinátora: Nagy Róbert Zoltán

Licitszabályzat:
Licit lejárta: Ha a licit például 20:00-kor jár le, akkor az utolsó érvényes licit 19:59:59-kor lehet. Ha az óra 20:00-át mutat a bejegyzésnél akkor az a licit már nem érvényes.
5 perces szabály: Ha a licit lejárta előtt az utolsó 5 percben érkezik licit (a fenti példánál maradva 19:55:00-kor), akkor automatikusan meghosszabbodik 5 perccel. Ha a hosszabbításban is érkezik új licit akkor újabb 5 perces hosszabbítás jön egészen addig amig el nem telik 5 perc úgy hogy már senki nem licitál.