Vasárnap a rangadóval párhuzamosan két újonc csapat is egymásnak feszült. A Kaposvár Hornets látta vendégül a Szombathely Crushers második számú csapatát.
A hazaiak kezdték a támadást. Egészen jól haladtak, már az ellenfél területén voltak, mikor egy fumble miatt elvesztették a támadás jogát. A Crushers mezőnygól távolságra jutott, de nem tudták értékesíteni azt. Egy újabb elhalt Hornets támadás után a zúzók sem tudtak pontot szerezni a következő támadásból. Viszont a puntot követően a labda (Crushers szemszögből) szerencsésen pattant és visszaszerezték a támadás jogát az ellenfél területén, de ebből a támadásból sem születtek pontok. A félidő vége felé a vendégek labdát tudtak szerezni a darazsak endzone-ja előtt, de nem tudtak áthaladni a védelmükön, ráadásul interceptiont szerzett a Hornets. Nem tartott sokáig az örömük, mert a Crushers safety-t harcolt ki. (0-2) A kirúgás után még sikerült eljutni a Hornets végzónájához pár yardra, de a vendéglátók makacsul védték a területüket és a félidőben nem esett több pont.
A második félidőben egy pick-6-el kezdett a vendég csapat és sikerült a 2 pontos kísérlet is. (0-10) A hazaiaknak össze kellett kapnia magát, ha versenyben akartak maradni. Mindkét oldalon voltak jó megmozdulások, de sok volt a hiba is, így ide-oda ugrott a támadás joga. Egy fumble után a Hornets támadhatott és Baranyai Péter pár yardról futott TD-jével zárkózni tudtak, bár a 2 pontos nem sikerült. (6-10) Többször is helyt állt a darazsak védelme, de hiába, mert akármennyire is jól haladtak, nem tudtak pontot szerezni többszöri 4. próbálkozásra sem. Az idő pedig nem tartott öröké, így a Crushers második számú csapata győzelemmel kezdte szezonját.
Kaposvár Hornets – Szombathely Crushers 2 6-10
Végül, de nem utolsó sorban még egy újonc, a CFS Guardians is színre lépett, méghozzá a Jászberény Wolverines otthonában.
A mérkőzést a Guardians kezdte jobban és már az első negyedben megszerezte első touchdownját Marsi Tamás futásával. Sikeres 2 pontos kísérlettel pedig nyolc ponttal íratkoztak fel a táblára. (0-8) A második negyedben a tavaly Gorillazban irányító Krasznai Balázs adott 6 pontot érő átadást Sziráczki Tamásnak. A 2 pontost nem sikerült értékesíteni. (0-14) Még ebben a játékrészben viszont el is adta a labdát, de a Wolverines nem tudta pontokra váltani a labdaszerzést. Így mentek pihenni a játékosok a nagyszünetre.
Guardians kirúgással kezdődött a második félidő, amit olyan jól hajtottak végre, hogy Leszkován Ádám jóvoltából a Wolverines 1 yardosáról jöhettett a Guardians offense. Ez a szituáció pedig egy futott Langane Dominik Arvelos TD-t eredményezett és még a 2 pontos is sikerült. (0-22) A Wolverines próbálkozott, voltak igéretes támadások, de csak nem tudtak pontot szerezni. Nem úgy a vendégek. Gulyás Zoltán elkapott labdájával meg sem állt a végzónáig. A 2 pont megint nem jött össze. (0-28) A rozsomákok már sokadszorra voltak a vendégek red zone-jában, sőtt 1 yardosán, de rendre megakadtak a Guardians védelemben. A kegyelemdöfést a csereként beálló Horváth Márió és elkapója Hansel Botond adta, amivel beállították a végeredményt. (0-36) Ezen a sérüléssel tarkított meccsen a Guardians dominálta a mérkőzést. A sérülteknek jobbulást.
Jászberény Wolverines – CFS Guardians 0-36
A következő hétvége mérkőzései:
Powerade Divízió I.
Budapest Cowbells 2 – Dabas Sparks (2018.03.23)
Budapest Titans – Debrecen Gladiators (2018.03.23)
Budapest Wolves 2 – Dunaújváros Gorillaz (2018.03.24)
TD Store Divízió II.
Miskolc Renegades – Diósd Saints (2018.03.24)
VSD Rangers – Kaposvár Hornets (2018.03.24)