fehér hfn logo

Minden napra egy csapat: Dunaújváros Gorillaz

A Dunaújváros Gorillaz 2007-ben alakult. 2009-től Grátz Vilmos irányítja a csapatot. Nagyon fizikális csapat és kemény védelem, valamint erős futójáték jellemző rájuk. Hosszú évekig a Divízió I-ben a rendszeres rájátszás résztvevő és bajnok esélyes csapat 2017-ben döntött úgy, hogy ideje szintet lépni és nevezett a HFL-be. Akkor a tapasztalatszerzés volt a cél, 2018-ban minden bizonnyal magasabb célokat tűztek ki maguk elé.

A város: Dunaújváros

A név: Gorillaz

„Több oka is volt a névválasztásnak. Az első, amit megemlítenék, hogy nem igen találkoztunk még ezzel a névvel, pedig köztudott, hogy az amerikai sportágakban előszeretettel használnak állatneveket. Másodszor a gorilla hatalmas, erős, tiszteletet parancsoló emberszabású, ezért még ha képletesen is, de megpróbáltunk párhuzamot vonni a saját játékosaink és a gorilla fizikális képességei között. Végül pedig több játékosunk volt erőemelő, birkózó, bodybuilder, és az ő testfelépítésük hasonlít is az ezüsthátúakéra. Röviden talán ennyi a névválasztásunk története.”

A csapat színei

Fekete, szürke, narancs.

A pálya

Dunaújváros Stadion – Dunaújváros, Eszperantó út 2-4

Eredmények

2008-ban Divízió II. A csoport 3. hely

2009-ben Divízió II. Kelet 2 1. hely

2010-ben Divízió I. 5. hely

2011-ben Divízió I. Elődöntő vereség.

2012-ben Divízió I. 1. hely

2013-ban Divízió I. 2. hely

2014-ben Divízió I. Elődöntő vereség.

2015-ben Divízió I. 2. hely

2016-ban Divízió I. 1. hely

2017-ben HFL 6. hely

A csapat

edzői:

Grátz Vilmos

Pacuk László

Takács Attila

Topor Imre

Licitszabályzat:
Licit lejárta: Ha a licit például 20:00-kor jár le, akkor az utolsó érvényes licit 19:59:59-kor lehet. Ha az óra 20:00-át mutat a bejegyzésnél akkor az a licit már nem érvényes.
5 perces szabály: Ha a licit lejárta előtt az utolsó 5 percben érkezik licit (a fenti példánál maradva 19:55:00-kor), akkor automatikusan meghosszabbodik 5 perccel. Ha a hosszabbításban is érkezik új licit akkor újabb 5 perces hosszabbítás jön egészen addig amig el nem telik 5 perc úgy hogy már senki nem licitál.